Kínai újév

 

A kínai újév ünnepe nem esik egybe az európai újévi ünnepével. A távol-keleti országban az újévi ünnepre január 21. és február 21. között kerül sor. A Tavaszünnepnek nevezett esemény (kínaiul: kínaiul: Chunjie) pontos időpontját a következőképp lehet meghatározni: az európai naptár szerint február 4-hez legközelebb eső újholdkor. Az ünnep hossza eredetileg 15 nap volt, ma már csak 1 hétre rövidült.A kínai emberek nagyon babonásak, így ennek az ünnepnek is számos elmaradhatatlan "kelléke van". Az egyik ilyen kínai újévi szokás a ház nagytakarítása. Az újévi ünnepség első napját megelőző napon a kínaiak kitakarítják a házukat, az ablakkereteket újramázolják.

A takarítás folyamata is szigorú szabályokhoz kötött, a szemetet szigorúan a szoba közepére kell söpörni, majd a hátsó ajtón keresztül viszik ki a házból. Az első ajtón nem szerencsés kivinni, aki így tesz, annak nagyon sok problémája lesz az új évben.

      

Flickr by Global Jet

A Tavaszünnep első napján a tisztítószereket el kell rejteni a már kitisztított házban. E napon mindenki tiszta ruhát visel, a betegek felkelnek az ágyból, hiszen ha nem így tennének, akkor az azt jelentené számukra, hogy az újévben is sokat kell majd ágyba feküdniük. Az ünnepek alatt összegyűlik a család apraja-nagyja. Ilyenkor különböző játékokat játszanak, beszélgetnek. Az ünnep a gyerekeknek is kedvez, több okból. Egyrészt azért, mert bármilyen zsiványságot csinálnak az ünnepek alatt nem kapnak ki érte, ugyanis a Tavaszünnep alatt nem szabad megverni a gyerekeket, és sírni is tilos, mert akkor az újév is sírással fog telni.

 

  

Flickr by sachman75                           

          

Másrészt pedig azért, mert hagyomány ilyenkor, hogy a gyerekek egy "piros tasakot" kapnak, aminek az alján papírpénz rejlik. Az ajándékozónak azonban egy követelménynek eleget kell tennie: a tasakban rejlő pénznek mindenképp párosnak kell lennie, mert különben barszerencsés újévre számíthat az ajándékozó és az akéndékozott is. A tasakot nem illik kinyitni az előtt akitől kaptuk, mert ezzel megsértjük. (ez minden ajándékra igaz)Az ünnep során a legtöbb dísz piros színben pompázik, ugyanis a piros a bőséget, a gazdagságot és a szerencsét jeléképezi.

A házakra kiakasztott piros sárkányok a rossz szellemek elűzését szolgálják, mint ahogy a petárdák is. Jellemző az ünnepre, hogy annak érdekében, hogy a következő évben ne kelljen semmiből se hiányt szenvedni az asszonyok bőségesen készítenek ételeket. Az étkezésnél elmaradhatatlan a 8 szögletű tál, amelyből rágcsálnivalókat szolgálnak fel.

Tavaszünnepkor az üzlei élet leáll. A hitelezők még az ünnepek előtt igyekeznek behajtani a köélcsönadott pénzeiket, hiszen a kínaiak azt vallják, hogy az az adósság, amelyet az óévben nem tudnak behajtani, az új esztendőben is behajthatatlan marad.

 

 


 
 
 
impresszum | jogi nyilatkozat | kapcsolat                                                                                        Újév